Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Tóth Richárd Itthon

Idén befogadtunk 279 menekültet, jegyezzük meg, több nem nagyon lesz

Az év első négy hónapjában 279 embernek adott védelmet Magyarország különböző jogcímeken (van köztük elismert menekült, oltalmazott, valamint befogadotti státuszú). Áprilisra aztán csökkent az előző hónapokban tapasztalt lendület. Könnyen lehet, hogy az Alaptörvény módosításával és a Stop Soros-jogszabály elfogadásával a kormány most hermetikusan lezárja az országot.

Szlavkovits Rita Itthon

Az egyedülállókat simán kilökik az ajtón

Több ezer menekült várakozik a röszkei határátkelő közelében, hogy megpróbáljanak bejutni az Európai Unió schengeni határai mögé, ahová legnagyobb pechükre Magyarországon keresztül vezet az útjuk. Kedd óta Röszkénél néhány konténeriroda jelképezi a magyar államiságot, melyek elállják a bebocsátást, és legfeljebb néhány kisgyermekes szír családnak tárják ki a kapukat. De őket meg felveszi Németország.

MTI Itthon

Rákapcsolnak Orbánék októbertől a menekültügyi területen

Októberben megnövelik a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál a menekültügyi szakterületen dolgozók létszámát, és létrehoznak egy háromszáz személyes ideiglenes befogadó intézményt. Az erről szóló kormányhatározat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

Több lóerő, kevesebb kilogramm: itt a vadonatúj BMW M2 CS

Több lóerő, kevesebb kilogramm: itt a vadonatúj BMW M2 CS

„Novák Előd jött, tüntetett és miután elment, telt házunk volt”

„Novák Előd jött, tüntetett és miután elment, telt házunk volt”

Búcsúzunk kedves barátunktól, Wes Andersontól

Búcsúzunk kedves barátunktól, Wes Andersontól

Zászló, zászló, ököl: mikor csap át valódi erőszakba a végsőkig pörgetett szájkarate?

Zászló, zászló, ököl: mikor csap át valódi erőszakba a végsőkig pörgetett szájkarate?

Meghalt a Cigánd SE 18 éves játékosa, miután a kapussal ütközött

Meghalt a Cigánd SE 18 éves játékosa, miután a kapussal ütközött

Kritikussá vált Eger költségvetése, az önkormányzati vagyon elárverezéséből szereznének pénzt

Kritikussá vált Eger költségvetése, az önkormányzati vagyon elárverezéséből szereznének pénzt

Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Hatályba lépett a „lex Magyar”

Hatályba lépett a „lex Magyar”

Sótömbök zuhannak le a parajdi bányában, a föld is megmozdult

Sótömbök zuhannak le a parajdi bányában, a föld is megmozdult

A címlapról ajánljuk